impulzuskontroll, öngátlás: tréningmechanikai csapdák

Felugrál a kutyám..
Mindent felzabál a kutyám….
Állandóan húzza a pórázt a kutyám…
Kirohan a kapun a kutyám…
Üvöltve követeli a labdát a kutyám…

Mi a közös a fentiekben? Oké, sok minden, de itt most az öngátlás és az alternatív viselkedések hiányáról lesz szó.

Azt nem kell talán túlmagyarázni, miért tud problémát okozni, ha a kutya a kinyíló ajtón azonnal kirohan, felugrál a vendégekre vagy a gazdinak évente kell rekonstruálni a vállízületét, mert a kutyasétáltatás olyan, mintha egy dízelmozdony után kötözték volna, arról viszont kevés szó esik, ezek a viselkedések miért jelennek meg és hogyan lehet hatékonyan megszüntetni őket.

---

Könnyű lenne azt mondani, hogy fentiek azért kerülnek terítékre minden második kutya kapcsán, mert a kutya ösztönállat, de ennél egyrészt jóval bonyolultabb a helyzet, másrészt az ösztönhöz, ösztönösséghez már annyi sallang társul a közbeszédben, hogy jobban járunk, ha más szemszögből közelítjük meg a témát.

Az állatok- beleértve minket is, félreértés ne essék- alapvetően két dolog miatt csinálnak dolgokat: el akarnak érni vagy el akarnak kerülni valamit. Persze a helyzet bonyolódik, mikor elkezdjük hozzáadni az adott állat etogramját és a környezetét a fenti faék-egyszerűségű egyenlethez, de mégis ez az az alapvetés, amellyel a mindennapokban dolgozunk. A spontán megjelenő viselkedések egy része valóban fakadhat öröklött mozgásmintákból, más részük egyszerű szocializációs jellegzetesség vagy egyéb, tanult viselkedés.

A viselkedés sosem lóg a levegőben, az olykor bosszúságot okozó állati viselkedések pedig nem tiszteletlenségből vagy abból fakadnak, hogy a kutya csak automatizált ösztönök mentén képes cselekedni. A viselkedésnek mindig van- prózaibb és realisztikusabb- kiváltó oka és célja is, azaz funkciója. Az állat azt a viselkedést fogja választani egy cél eléréséhez, amelyre természetes belső késztetést érez, az ő térképe alapján a legrövidebb utat jelenti a kívánt cél eléréséhez. Ha az adott viselkedéssel eléri a célt, akkor a viselkedés bizony fenn is marad, hiszen folyamatosan megerősítésre kerül. A pórázt húzó kutya gyorsabban ér oda a felvett szag forrásához, a felugráló kutyához beszélni kezd a gazdája, ránéz, az ajtón kirohanó kutya hamarabb tudja kiadni a frusztrációját, hamarabb kerül kintre, az áhított nagyvilágba.

Az impulzuskontrollnak a kutyakiképzés esetében többféle meghatározásával is találkozhatunk, de alapvetően gyűjtőfogalomként gondolunk rá: olyan, alternatív vagy inkompatibilis (összeférhetetlen) viselkedéseket értünk rajta, amelyek a kutyát hozzásegítik a célja eléréséhez és számunkra is elfogadhatóan jelennek meg. Ezt hívjuk tulajdonképpen differenciált megerősítésnek vagy Premack-szabálynak is ( műszakibb érdeklődőknek: egy valószínűtlenebb viselkedés megerősíthető azzal, hogy az állatnak jutalmul egy valószínű viselkedés lehetőségét kínáljuk fel).

Vigyázz, robban

Mielőtt azonban nekiállnánk megváltani a világot, szaladjunk vissza két bekezdéssel feljebb: amíg az eredeti, nem kívánt viselkedés is meghozza a kívánt eredményt a kutya számára, addig nem tudunk helyette alternatívát tanítani, és ez az a pont, ahol a gyakorlatban orra szokás bukni. Hiába fordulunk el a felugráló kutyától, ha közben a nevét ismételgetve szitkozódunk és hiába állunk meg, ha húzza a pórázt, ha hagyjuk húzni, mikor rájöttünk, hogy negyven perce sétálunk és 15 métert haladtunk. Mivel az eredeti viselkedés kevesebb erőbefektetéssel is eredményt hoz a kutya számára, nem fogja a több energiát igénylő megoldást választani. Sasszeműek azt is észrevehetik, hogy van a fenti két példával még egy probléma: azt megpróbáljuk a kutya értésére adni, mi nem hoz eredményt, azt viszont nem adtuk meg, mi igen, ezzel pedig könnyen a viselkedéskihalásos robbanásba szaladunk bele, azaz a kutya még intenzívebben próbálja kiváltani a számára kívánatos végeredményt ugyanazzal a viselkedéssel. Tegye fel a kezét, aki nem próbálta még hazaérve idegbeteg módon, lila fejjel beleerőszakolni a kulcsot a zárba, mikor pisilnie kellett, mielőtt rájött volna, hogy rossz kulcsot próbál a zárba tömni. Ugye. A lefagyott telefont és a távirányítóban lemerült elemet direkt nem cibálom ide, de maradjunk abban, hogy mi sem vagyunk jobban a Deák Bill lábánál.

Ami ilyenkor történik, az az, hogy a kutya frusztrálttá válik attól, hogy az eddig alkalmazott viselkedés egyszercsak megszűnik hatékonynak lenni, így elkezdi ugyanazt a viselkedést, de intenzívebben gyakorolni, egyrészt azért, mert logikus következtetés a részéről, másrészt mert felfokozottá, igerültté válik. Ez a szakasz kimondottan embert próbáló lehet, hiszen az ugató kutya még hangosabban ugat, a felugráló kutya mégjobban ugrál és nem kevés önkontroll és buddhizmus szükséges hozzá, hogy ezt a szakaszt átvészeljük. Nem is szoktuk: mivel a kihalásra tervezett viselkedés hajlamos az elviselhetetlenségig fokozódni, mielőtt ténylegesen megszűnik, az emberek nagy része egy bizonyos ponton bedobja a törölközőt és megadja a kutyának, amire vágyott, azaz megjutalmazza az intenzívebb reakciót. Ezen a ponton elkezdtük megtanítani, hogy az intenzívebb viselkedést érdemes választani, mert az hoz eredményt, a többi pedig már történelem.

Óvakodj a véletlen viselkedéslánctól

Biztos, hogy mindenki állt már értetlenül a kutyája előtt a fejét vakarva: “én ilyet a büdös életben nem tanítottam neki!” A rossz hír, hogy sok esetben de, csak nem szándékosan.
Viselkedésláncok akkor alakulnak ki, ha új viselkedés helyett a kutya egy bizonyos sorrendet tanul meg. A leggyakoribb példák:

"Ha felugrás helyett leülök, hamarabb figyel rám az ember"
vs.
"Ha felugrok, rám figyel az ember, leültet és kapok egy falatot"

"Ha ugatás helyett az emberre nézek, megdicsér"
vs.
"Ha ugatok, az ember szól, hogy nézzek rá, ránézek és megdicsér"

"Ha ugatás helyett csendben maradok, hamarabb dobja el az ember a labdát"
vs.
"Ha ugatok, az ember végrerám figyel, aztán eldobja a labdát"

Fentiek megint tréningmechanikai kérdéseket vetnek fel: a rapszodikus gyakorlás mellett a hibás megerősítési sorrend ill. rossz időzítés által potenciálisan nem csak bebetonozzuk, de duplán meg is erősítjük a nem kívánt viselkedést. Amikor differenciált megerősítéssel dolgozunk, a proaktivitás vízválasztó tud lenni: a kívánatos viselkedést még a nem kívánatos viselkedés megjelenése előtt kell kiváltanunk a kutyából. Nem megvárni, míg a kutya felugrik, hanem még előtte leültetni vagy megjutalmazni, amíg a négy lába a földön van, a laza pórázon sétáló kutyát még azelőtt megerősíteni, hogy újra húzni kezdené a pórázt.

 A differenciált megerősítésnek, amit az önkontroll/ impulzuskontroll feladatoknál használunk, több kulcseleme is van:

Azonosítani kell, mi az, ami megerősíti, azaz fenntartja a nem kívánt viselkedést,
Meg kell akadályozzuk, hogy az eredeti viselkedés megerősítésre kerüljön,
Tanítanunk kell egy alternatív (DRA), inkompatibilis (DRI) vagy egyéb jellegű (DRO) viselkedést, amelyet megerősítünk a régi viselkedés helyett,
Kitartóan kell alkalmazni a fentieket, a rapszodikus alkalmazás vagy hatástalan marad, vagy -rosszabb esetben- felerősíti az eredeti viselkedést,
Helyesen kell megterveznünk a megerősítés idejét/ sorrendjét, hogy elkerüljük a véletlen viselkedésláncok tanítását.

​
És most őszintén: szoktátok üvöltve püfölni a távirányítót..?