Ugyanaz a víz, ami megpuhítja a krumplit, keményre főzi a tojást- tartja az angol mondás. És azt hiszem, ez az egyik kedvenc metaforám a témában. Mármint a trauma témában.
“Nem lesz semmi baja, ha kap egy taslit”
“Engem is megpofoztak gyerekkoromban, mégis ember lett belőlem”
“Egy fenékre csapás vagy egy pofon miatt senki nem lesz lelki sérült”
“A fojtó/szöges/elektromos nyakörv nem is fáj/ nem lesz tőle semmi baja”
“Hagyd, hogy sírjon egyedül, majd megszokja és megunja”
Ezekkel a mondatokkal minden nap találkozunk, legyen szó gyerek- vagy kutyanevelésről.
Hosszasan lehetne fejtegetni, miért jönnek létre ezek a mondatok és milyen okokból próbáljuk legitimizálni a minket és másokat ért bántalmazást, de most nem erről akarok beszélni, hanem a trauma furcsa természetéről: az, hogy mi valamit nem gondolunk traumatizálónak, az nem jelenti azt, hogy nem az.

​Ez is egy olyan téma, ami remek terepet biztosít egy kis sárdobálásra, legyen szó a kutyafuttatókon zajló koraesti eszmecserékről vagy a facebook komment-szekciójáról.
Le fog dominálni, azt fogja hinni, hogy ő a főnök, bezuhan a Forint, el fogod kényeztetni, jön a világvége!
A mai posztban körüljárjuk, mi az, ami felesleges riogatás és mi az, amit tényleg figyelembe kell vegyünk, ha fontolóra vesszük a kutyával alvást.
A képekért köszönet az Active Paws Siberian Husky Kennel -nek és a saját, arcpirítóan lusta kutyáimnak.