 A “kőtődési tréning” az egyik leggyakrabban visszatérő kifejezés, amellyel az újonnan érkező kutyák kapcsán találkozunk. Ezek lényege szinte minden esetben az, hogy a kutya kizárólag a gondozó kezéből kaphat élelmet, táplálékhoz semmilyen más formában nem juthat hozzá. Egyes esetekben- ez függ a kiképző vagy iskola gondolatmenetétől- ez kizárólag tréning közben, “semmi sincs ingyen” alapon valósulhat meg, azaz a kutya csak bizonyos parancs végrehajtását követően kaphat enni, más esetekben a tréningezés mellett a napi minimális bevitelhez szükséges táplálékot egyszerűen nem tálból, saját tempóban, hanem kézből, a gondozó tempójában kapja meg a kutya. Egyes gyakorlatoknak része az is, hogy a kutya 1-2 napig egyáltalán nem kap enni, hogy még jobban akarja az élelmet (ezt mind állategészségügyi, mind etikai szempontból érdemes fenntartásokkal kezelni). A mostani cikksorozatban körüljárjuk, mi a kötődés és mi a dependencia, hogyan vizsgálandó ez a fajta gyakorlat az állatok alapvető szükségleteinek függvényében és hogyan viszonyul egymáshoz a kötődés jellege és az engedelmesség. Mivel a kötődési tréning kifejezés nem szerepel semmilyen szakirodalomban illetve Magyarországon kívüli forrásban, körülírását a magyar nyelvű, nyilvános oldalakról kölcsönözzük: Egyes kutyák személyiségükből adódóan eleinte kevésbé szoros kötődést alakítanak ki a gazdájuk irányába. Ezt a gyenge kötődést tudjuk egy kb. 5 hetes célzott tréninggel erősíteni. Ennek eredményeképpen a kutya érzelmileg elkötelezettebb lesz, kézbentartása javul, “engedelmesebb” lesz, mivel rájön, hogy függ a gazdájától. Ezért mondjuk, hogy az a kutya aki nem fél, hogy elveszítheti a gazdáját, az még nem kutya, csak “kuty”. “Öt hétből áll és az a lényege, hogy a kutya a napi eledelét csak kézből kaphatja meg végig. Lehetőleg séta alatt érdemes megkapnia, olyan helyeken, szituációkban, mikor általában a legkevésbé szokott figyelni a gazdára. Feladatokkal, behívással, trükkökkel, engedelmességgel érdemelje ki a kaját. Az is jó, ha a héten egy, vagy két nem egymást követő nap kimarad, mikor egyáltalán nem kap enni egy falatot sem. Ha még fiatal, persze ezt hanyagolni kell, de egyébként jellemzően sokkal jobb eredményt lehet elérni ezekkel a koplaló napokkal, hisz ez megemeli a kutya ösztönhőmérsékletét, még inkább függni fog a gazdától. Persze van néhány szabálya ennek is: az eledelt csak a gazdi adhatja a kutyának, senki más, se szomszéd, se kisgyerek, se sétáló, se rokon, senki. Földről, kertből se szedjen össze semmit, ne tudjon lopni, különben az egész tréning haszontalan lesz, erre nagyon kell vigyázni. Az öt hetet végig ki kell várni. Eleinte a második, harmadik héten valamivel nehezebb lehet majd a kutyával, de a negyedik héttől már javulás szokott lenni a kutya részéről. De ha hamarabb fejeződik be ez, nem telik le az öt hét, nem hogy jobb nem lesz hosszútávon, de akár még romolhat is a kapcsolat a kutya-gazda között. “ I. rész: Kötődés és dependenciaKötődés és kötődéselméletekA kötődés a köznyelvben nagyon sok mindent jelölhet, többek között olyan dolgokat is, amelyek pszichés értelemben nem kötődések, hanem kondicionált elemek, függések, a kötődési viselkedéseken kívül eső, normális reakciók vagy épp hibás ill. elakadt megküzdési stratégiák. A kötődés maga egy mostanra széles körben kutatott és körüljárt téma, habár a tudásunk nem teljes (és a tudomány jellegéből adódóan sosem lesz az). Az összehasonlító etológiának, az ember-állat kötődések vizsgálatának köszönhetően ma már nem csak az emberekre, de a kutyákra jellemző kötődésről is rengeteg információval rendelkezünk. A gyermek és a gondozó közötti kötődés régóta foglalkoztatja a pszichológusokat és a biológusokat egyaránt, hogy honnan indult a kötődéselméletek kálváriája, ahhoz pedig vissza kell menjünk az 1920-as évekbe. Behaviorista kötődéselméletA legkorábbi vizsgálódások a behavioristákhoz köthetőek a témában. A korai behaviorizmus álláspontja szerint a viselkedés, mint olyan kizárólag tanult elemek, cselekedetek, gondolatok (a gondolkodás, a gondolat is viselkedés!) összessége, így a kötődés is egy tanulás útján kialakuló jelenség. A behaviorista álláspont szerint a kötődés pusztán a biológiai szükségletek kielégítésén, elsősorban a tápláláson keresztül jön létre: a kötődés az utód és a szülő között azért és aszerint jön létre, mert és ahogyan a gondozó az utód számára élelmet biztosít (pl. szoptatás). A kötődés alapja a behaviorista elképzelés szerint egy klasszikusan kondicionált jelenség: a kezdetben neutrális stimulus, azaz a kötődési figura sorozatosan együtt van jelen a kondicionálatlan stimulussal (élelem), így a kezdetben neutrális inger kondicionált ingerré válik. A keletkezett képzettársítás leegyszerűsítve: gondozó= élelem (ezt nevezzük pavlovi reflexnek is). Skinner későbbi, az operáns kondicionálással kapcsolatos munkájának köszönhetően az 1950-es években Dollard és Miller a pusztán pavlovi reflexen alapuló elképzelést továbbfejlesztette. A drive-redukció elmélet szerint minden viselkedés motivációja egy belső drive csillapítása. A ‘drive’ egy olyan belső késztetés, mely valamilyen biológiai, fiziológiai szükségleten alapul (pl. éhség, szomjúság, testhőmérséklet optimalizálása) és jelenléte bizonyos fokú felfokozottságot, diszkomfortot okoz. A viselkedések motivációja ezen drive-ok csillapítása, azaz az élelem, a víz megszerzése vagy a test számára megfelelő hő biztosítása (pl. egymás melegítése). Ha a korai (radikális) behavioristák által megfogalmazott leírást nézzük, tulajdonképpen ha nem is teljes mértékben- hiszen itt együttműködési képességről, engedelmességről, szabálykövetésről még mindig nincs szó-, de alapvetésében összeegyeztethető a kötődési tréningnek hívott gyakorlatok alapgondolatával, azaz az utód (kutya) akkor fog kötődni a szülőhöz (gondozóhoz), ha tőle élelmet kap, ezáltal életben maradása teljes mértékben tőle függ. A kötődés nem más, mint tanult függés. Evolucionista kötődéselmélet Azt hihetnénk, hogy sikerült összhangba hozni a kötődés fogalmát a kötődési tréningek missziójával, pedig a kötődés kálváriája még csak innen kezd el igazán bonyolódni. Lorenz megfigyelései az 1930-as években (elsősorban madarakban) ugyanis azt támasztották alá, hogy egy nagyon furcsa csavar van a történetben: a frissen kikelt madarak azt fogják követni és azzal fognak a leginkább közelséget keresni, akit a kikelés után közvetlenül megpillantanak, meghallanak vagy fizikailag érintkeznek vele. A figura bevésődik, mint elsődleges gondozó, abban az esetben is, ha semmilyen élelemmel nem látja el az utódot. Habár valamilyen fokú tanulás, azaz kondicionálás lehetséges bizonyos esetekben, a kötődésnek Lorenz megfigyelései alapján genetikai prekurzorai vannak, a kötődésre való igény és a kötődés minél hamarabbi létrehozása egy belső, eleve meglévő késztetés. Lorenz (és később Hess) megfigyelései azt mutatták, hogy az imprintingnek, azaz a gondozóval való első kontaktusnak meg kell történnie a kikelést követő első 30-32 órában. Ezután az érzékeny időszak után a kötődés nem létrehozható, az első 30-32 órában létrejövő kötődés (bevésődés) pedig irreverzibilis. A madárkák felnőtt korukban is az imprintált gondozóhoz hasonló tárgyakkal (pl. felfújt gumikesztyű) vagy figurákat keresik, velük próbálnak párosodni, szociális kontaktust létesíteni. Lorenz feltevése szerint ez a fajta bevésődés nagymértékben segíti az egyén túlélését: a természetes közegben a legvalószínűbb ugyanis az, hogy az állat a valós, azonos fajhoz tartozó gondozóját pillantja, hallja vagy érinti meg a kikelés vagy épp születés után, ha pedig azonnal, további feltétel (pl. élelem biztosítása) nélkül is azonnal “megtanul” kötődni ehhez a figurához, követi, közelségét keresi, jelentősen javulnak a túlélési képességei egy olyan forgatókönyvhöz képest, ahol az önellátásra képtelen utódnak először meg kell keresnie azt, aki őt ellátja és meg kell tanulnia, ki ő. Johny Bowlby 1950-es években megjelenő kötődéselméletét nagyban befolyásolta Lorenz imprintinggel kapcsolatos munkássága, mely a kötődést nem egy sorozatos kondicionáláson keresztül létrejövő, hanem egy eleve meglévő, genetikailag kódolt késztetésként írta le. Bowlby alapvetően a szülő-gyermek kapcsolatot vizsgálta emberekben és főemlősökben. Bowlby kötődésrendszerében a kötődésnek két fő funkciót tulajdonított: a sérülékeny, öngondoskodásra nem képes egyed védelmét a potenciálisan veszélyes vagy káros környezeti ingerektől és a negatív érzelmek szabályozását a fenyegető vagy káros ingerek megjelenésekor (mind fajra, mind egyénre jellemző módon). Bowlby megfigyelte, értelmezte és leírta azokat az eseményeket, élményeket, amelyek akár fizikai, akár pszichés értelemben károsak lehetnek és azokat a gondozói viselkedéseket (ingereket) is, amelyek ezek csillapításához vagy éppen elősegítéséhez vezetnek. Bowlby egy érzékeny időszakot is meghatározott: a gondozóhoz való kötődés az első 2,5 évben alakul ki, ennek mintázata fixálódik (később 5 évre módosult). Szintén elsősorban Bowlby-nak köszönhetjük a dependencia, azaz függőség és a kötődés elkülönítését: a dependencia, azaz az életben maradás mástól való függése már azelőtt megvalósul, hogy kötődés alakulna ki, hiszen az alacsony fejlettségű csecsemő vagy állatkölyök minden biológiai igénye kizárólag a gondozó által kerülhet kielégítésre, a kötődés ezzel szemben azonban érzelmi és fizikai biztonságot hivatott fenntartani. A kötődés az idők során megszilárdul és elmélyül, a függés azonban az egyedfejlődés során- egészséges esetben- fokozatosan csillapodik, majd megszűnik. A további munkát leginkább megalapozó megfigyelése mégis az volt, ami akkor történik, ha az utódot időlegesen elszakítjuk a gondozótól. A megfigyelt fajokban (emberek és főemlősök) az utódok szinte azonos viselkedés-szekvenciát mutattak fel: közvetlenül a szeparációt követően a csecsemő/kölyök erőteljes tiltakozásba kezd a gondozóját keresve. Bowlby meglátása szerint ez egy előnyös stratégia: az utód minél hamarabb, közvetlenül a szeparációt követően intenzíven jelez a gondozójának, így a közelségre, védelemre való igénye kielégítésre kerülhet. Ha azonban bizonyos ideig ennek nincs pozitív eredménye, azaz a gondozó nem tér vissza, változik a helyzet: a csecsemő vagy állatkölyök egy második, csendes, mozdulatlan szakaszt mutat fel. A hosszan tartó intenzív hangadás és mozgás megnövelné a ragadozókkal szembeni sérülékenységet, a visszatérő gondozó hiányában bevetett “elbújás” azonban szolgálhatja a túlélést a gondozó visszatéréséig. Ha a szeparáció extrém hosszú ideig tart, bekövetkezik a harmadik szakasz: a csecsemő vagy állatkölyök visszatér a normális aktivitáshoz, kötődése fellazul. Ez evolúciós értelemben szolgálhatja az esetleges új kötődés kialakítását, új szociális partner megtalálását.(Ezen a ponton tegye fel a kezét, akinek eszébe jutottak az örökbefogadott, többször gazdát cserélt kutyák vagy az otthon hagyott hol üvöltve, hol csendesen rettegő kutyák.) Modern kötődéselmélet Míg Bowlby munkássága alapvetően a kötődést egy mindent vagy semmit jelenségként írta le, azaz vagy van kötődés(i figura) és így az utód biztonságban érzi magát, vagy nincs, és akkor nem érzi magát biztonságban, a hatvanas években kisgyerekek vizsgálatakor Schaffer és Emerson már szembetűnő egyéni különbségeket vett észre a szociabilitásban, a gondozóhoz való viszonyulásban és az igénykifejezésben. Ainsworth és munkatársai az egyéni különbségek irányában vizsgálódott tovább: mi okozza az egyéni különbségeket és milyen módon nyilvánulnak meg ezek? A mai napig használatos idegen helyzet tesztet (Strange Situation Test, SST) Ainsworth és munkatársai találták ki a gyerekek szeparációra adott válaszainak objektív mérésére. Különböző szituációkban figyelték meg a kontaktus és közelségkeresést, a közelségfenntartás készségét, a közelség és kontaktus elkerülését és és a gondozó által kezdeményezett interakcióra megjelenő ellenállást. Az eredmények alapján Ainsworth és munkatársai 3 különböző csoportot különítettek el: biztonságos kötődők, szorongó-elkerülő kötődők és szorongó-ambivalens kötődők. Biztonságosan kötődők: ezek a kisgyerek biztosak abban, hogy a gondozójuk rendelkezésre fog állni, amennyiben szüksége van rá. Magabiztosan fedezik fel környezetüket, a gondozót biztonságos háttérnek használják. A biztonságosan kötődő kisgyereket a gondozó könnyen meg tudja nyugtatni distressz helyzetben. Biztonságos kötődés akkor tud kialakulni, ha a gondozó érzékeny a kisgyerek igényeire, érzelmi állapotaira, ezekre megfelelően, konzekvensen reagál, elérhető, válasz- és segítőkész. Szorongó-elkerülő kötődők: Ezek a kisgyerekek mind fizikailag, mind érzelmileg távolságtartóak a gondozóval. A környezet felfedezése közben nem orientálnak vissza a gondozóra, distressz helyzetben pedig nem keresnek megnyugtatást, támogatást a gondozónál. Ezeknél a gyerekeknél jellemző, hogy a gondozó maga nem érzékeny a gyermek állapotaira és igényeire, krízishelyzetben nem ad segítséget a gyermeknek, nem tesz kísérletet a megnyugtatására, érzelmileg és/vagy fizikailag jellemzően elérhetetlen. Szorongó-ambivalens kötődők: Ezen gyermekek viselkedése a kötődési figurával szemben ellentmondásos. Gyakran kapaszkodók, “matricák”, állandó fizikai közelséget keresnek a gondozóval, nagyon nagy, szinte élet-halál mértékű függést mutatnak. Ezzel szemben a gondozó által kezdeményezett interakciókkal szemben elutasítóak. A gyermek nem képes a gondozóra biztonságos bázisként tekinteni, ennek hiányában pedig nem is fedezi fel környezetét, mivel krízis esetén nincs hová visszatérjen. Distressz esetén a gondozó nem, vagy csak nagyon nehezen képes megnyugtatni a gyermeket. Ezekben az esetekben a gondozó reakciói, viszonyulása a gyermekhez inkonzisztens, hol támogató, hol büntető, magára hagyó. +1: dezorganizált kötődés: Ezt a fogalmat csak 1990-ben vezették be. Jellemzően abuzív, félelem- és szorongáskeltő, kiszámíthatatlan viselkedésű gondozó hatására alakul ki az érzékeny időszakban. Ez az egyetlen kötődési jelleg, amely patológiásnak minősíthető. A kötődéstípusok leírása mellett Ainsworth munkásságának legfontosabb eleme a maternális érzékenység elmélete: habár a gyermek kötődési késztetése genetikailag vezérelt, belső, önmagában is megjelenő késztetés, a kötődés minőségét azonban már tanult elemek alakítják ki. Az, hogy a gyermek stabilan vagy neurotikusan képes kötődni a gondozóhoz, attól függ, milyen volt a múltban a gondozó viselkedése, milyen minőségű és mennyiségű reakciót adott a gyermek igényeire, akcióira. Azt, hogy valaki elég jó gondozó tud-e lenni, nagyon sok faktor befolyásolhatja, de nagyon-nagy részben meghatározza a gondozó saját felnőttkori kötődési jellege, mert a szoros érzelmi kapcsolatokban saját, gyermekkorban megtanult mintái alapján manőverezik, viszonyait ezek határozzák meg. Jönnek a kutyák És végre valahára elérkeztünk oda, hogy kutyákról is szó legyen: 1996-ban az Idegen Helyzet Teszt módosított változatát Topál József és munkatársai megismételték kutyákkal és gazdáikkal (majd később mások is, pl. Gácsi és mtsai 2003, Prato-Provide és mtsai 2003, Topál és mtsai 2005, stb.). Az eredmény itt már sejthető: a kutyákban megfigyelt kötődési viselkedések és csoportok azonosnak bizonyultak a gyermek-szülő vizsgálatok során megfigyeltekkel. Ami viszont meglepő, hogy felnőtt kutyák összevetésekor az első- és második (vagy akár további) gazdájukkal élő kutyák csoportjai között is ugyanazokat a kötődési jellegeket, kötődéshez kapcsolódó viselkedés-szekvenciákat figyelték meg, lényeges eltérést nem találtak az első- és többedik gazdás kutyák csoportjai között. Ugyan erre még nem léteznek részletes vizsgálatok, de a különböző előéletű és korú kutyák összevetése alapján arra következhetünk, hogy a csecsemőkkel (és a kiskacsákkal) ellentétben a gondozóhoz való kötődés nem feltétlenül kötődik életkorhoz, hanem plasztikusabban, flexibilisebben módosítható az állat élete során. A maternális érzékenység-elméletet és az anyai viselkedés hatását a gyermek fejlődésére más sokszor igazolták, kutyákban azonban ennek megítélése, mérése sokkal nehezebb feladat. Ennek fő oka, hogy a kutya későbbi kötődési figurája, amely a tesztekben is szerepel, nem a szülő maga. A kutya pszichológiai fejlődésének, így kötődési karakterisztikáinak első állomása nem az ember, hanem az anyakutya. A kézzel és szülő által nevelt kölykök esetében leírásra kerültek már fontos különbségek az anyaállatok/ mesterséges gondozók gondozói jellegzetességeivel és a kölykök reakcióval kapcsolatosan, azonban ezeknek az eredményeknek az extrapolálása az ember-kutya kapcsolatra nagyon nehézkes. Jelen állás szerint ha az anyakutya-kölyökkutya kapcsolat ember-kutya kapcsolatra gyakorolt hatásairól keveset tudunk is, az ember-kutya kötődés önmagában jól vizsgálható. A humánpszichológiai és összehasonló etológiai megfigyelések alapján megalapozott feltevésnek tűnik, hogy a gyermekekhez hasonlóan a kutya kötődési jellegét az aktuális gondozóval elsősorban a gondozó alakítja- nem élelemmel, hanem a fizikai és érzelmi elérhetőséggel, az állat akcióira, igényeire adott reakcióval. Az emberektől kicsit eltérően a kutya-ember kapcsolatot egy jellegében asszimetrikus, funkciójában azonban szimbiotikus kapcsolatként írhatjuk le. Kutyákban leírt kötődési minták: Stabil (biztonságos) kötődés (megegyezik a gyermek-szülő kapcsolatban leírtakkal) Neurotikus-elkerülő kötődés (megegyezik a gyermek-szülő kapcsolatban leírtakkal) Neurotikus-ambivalens kötődés (megegyezik a gyermek-szülő kapcsolatban leírtakkal) Dezorganizált kötődés (megegyezik a gyermek-szülő kapcsolatban leírtakkal)
Dependencia A dependencia a kutyák és gyermekek esetében eltérően alakul, szemben a kötődéssel. Míg az embergyerek szülőtől való függése az idő előrehaladtával csillapodik, majd megszűnik, kutyák esetében a gondozótól való függés életük végéig fennmarad. Ennek viselkedéstani, pszichológiai magyarázata is van azon kívül, hogy a kutya nem tudja kinyitni a hűtőt és nem tudja elvinni magát sétálni: a kutya egy úgynevezett neotén állat, ami azt jelenti, hogy sajátos evolúciójának köszönhetően mind fizikai megjelenésében, mind pszichés érettségében élete végéig kölyökszerű marad, a kölyök állatokra jellemző viselkedésbeli jellegzetességekkel. Na de akkor hol a helye a dependenciának az ember-kutya viszonylatban? Azt fontos tisztáznunk,hogy a dependenciára sem a csecsemők, sem a kutyák esetében nem szabad “rossz” vagy “jó” dologként gondolnunk. A másoktól való függés bizonyos esetekben a túlélést szolgálja, hiszen az egyén magát nem képes ellátni, így ez teljes mértékben a gondozóra hárul. Amennyiben viszont a függőség túlságosan nagy méreteket ölt, teljesen kielégítetlen marad vagy nem változik az egyedfejlődés sarokkövei mentén, az befolyásolhatja az egészséges működést és befolyásolhatja a kötődés minőségét is. A függőség egy olyan jelenség, amelynek létezését figyelembe kell vennünk és óvatosan, tudatosan kell bánnunk vele a megfelelő kötődés kialakulásának biztosításához. Mint azt korábban már körbejártuk, a kezdeti, behaviorista tézissel ellentétben a kötődés egy, a táplálás mellett rengeteg más faktor által befolyásolt elem és elsősorban a fizikai és pszichológiai biztonság meglétét jelöli. A dependencia ezzel szemben kizárólag a fizikai szükségletek, a különböző drive-ok kielégítését takarja: az éhség, a szomjúság, a hőigény és elegendő pihenés kielégítését, stb. A kötődési tréningek azt sugallják, hogy pusztán azáltal, hogy az állatot bizonyos ideig megfosztjuk az önálló táplálékfelvételtől és az esetleges táplálékfelvétellel járó szociális interakcióktól, megfelelő kötődést alakítunk ki, ez azonban nagyon messze áll az igazságtól. Az állat fajára jellemző táplálékfelvétel gátlásával és azzal, hogy a táplálékszerzés módját kizárólag a gondozóra irányuló, kötött viselkedésszenkvenciára korlátozzuk, dependenciát építünk, nem pedig kötődést. Ha az állat azt tapasztalja, hogy táplálékát kizárólag akkor tudja megszerezni, ha a gondozóból valamilyen módon kiváltja a táplálást vagy teljesen kiszámíthatatlanul érkezik a táplálék közvetlenül a gondozótól, egyenes következményként kialakul egy állandó monitorozási, követési mintázat, mely gyakran hiperéberséggel társul. Mivel az állat táplálkozását nem tudja maga szabályozni, élelmét a genetikailag kódolt módozatokon megszerezni, annak elérhetőségét nem tudja kiszámítani, figyelmét a gazdára irányítja: mozgását, viselkedését követi, jelenlétét, fizikai elérhetőségét pedig folyamatosan igényli, mivel szubjektív megélése alapján nem tud máshogyan táplálkozni, csak ha a gondozó közelében van és annak igényeit kielégíti valamilyen módon. Habár ez első ránézésre hasznos viselkedésekben nyilvánul meg, mint a parancsokra való azonnali reakció, a gondozó folyamatos keresése, valójában egy kimondottan káros folyamat áll a viselkedések hátterében, ez pedig a fixáció vagy hiperfókuszáltság. A kutya nem szorosabban kezd kötődni a gazdájához, hanem fixálódik rá, azaz figyelmének fókusza teljes mértékben ráirányul, ez pedig óhatatlanul interferálni kezd a fajra jellemző normális viselkedések természetes kibontakozásával, megjelenésével. Gátolja a normális explorációt, a normális mennyiségű, minőségi alvást, a szociális kontaktusok megfelelő kezelését és az állat személyiségének megfelelő (inter)aktivitás szintjét. Mivel az állat azt tanulja meg a gondozóval kapcsolatban, hogy jelenléte elengedhetetlen a túléléshez, az ő igényei, drive-jai pedig háttérbe szorulnak, egészséges motivációi sehová nem vezetnek, megteremtjük a melegágyat a neurotikus kötődésnek. Gondoljunk vissza egy pillanatra az ambivalens-neurotikus kötődési jellegre: a kutya nem interaktál önállóan a környezetével, nem fedez fel, nem teremt új kontaktusokat, hajlamos állandóan a gondozó fizikai közelségét keresni, a gondozó jelenléte viszont nem tudja megnyugtatni distressz helyzetben, mivel annak reakciói nem konzekvensek, kiszámíthatatlanok, az állat természetes érzelmi és fizikai igényeit nem tudja vagy akarja kielégíteni (ld.a kutyának ki kell érdemelnie az életben maradáshoz szükséges minimális élelmet). A neurotikus kötődés mellett egy sor más probléma is felmerül. A frissen hazavitt kölyök- vagy felnőtt állat az adott szociális közegben nem vagy nehezen tanulja meg kezelni a gondozó időleges távollétét, mivel az extrém mértékű distressz kelt benne, az élelem egészségtelen mértékű felértékelődése miatt könnyen és gyorsan alakul ki élelemféltés, a táplálékhoz kötődő akár extrém mértékű frusztráció. Sok esetben alakul ki elkerülő viselkedés, averzió mind az élelemmel, mind a gondozóval kapcsolatban, ha a (félős, eleve szorongó, zárkózott, szelektíven szociális, stb.) kutya csak a saját késztetéseinek, érzelmi állapotainak, félelmeinek dacára képes táplálékot szerezni a gondozótól (akkor is muszáj interakcióba lépnie vele, ha nem akar vagy éppen fél tőle). A gazda folyamatos követése, figyelése miatt gyakran romlik az alvásminőség és ezzel egyidőben csökken a tolerancia és pszichológiai rugalmasság, a gondozót, mint elsődleges és elengedhetetlen, mindenek felett álló erőforrást a kutya elkezdheti megvédeni más állatoktól vagy emberektől is, a folyamatos szorongásos háttér miatt pedig egyéb viselkedéses és pszichés zavarok is megjelenhetnek.
Konklúzió A kötődési tréning kifejezés sehol máshol nem létezik, csak a magyar kutyaiskolai zsargonban. Ennek egyik legfőbb (de nem egyedüli) oka, hogy a kötődés nem egy tréningezhető dolog, hiába fontos eleme a (nem tudatos!) tanulás. A megfelelő kötődés kialakításának érdekében az állattal való interakcióink minőségére, a distressz minél hatékonyabb csökkentésére, a krízishelyzetek közbeni és utáni viselkedésünkre érdemes koncentrálnunk. Az állatnak egy biztonságos bázist, fizikailag és érzelmileg elérhető, kiszámítható gondozót, úgynevezett elég jó gondozót kell biztosítanunk. Ha valóban tudatosan szeretnénk foglalkozni a köztünk és a kutya között létrejövő kötődéssel, elsősorban saját magunkat kell megvizsgálnunk: saját, felnőtt kötődési jellegünk nagyon nagy mértékben meghatározza, hogyan tud hozzánk kötődni az, aki ránk van szorulva. Amennyiben pedig úgy érezzük, hogy kötődésünk nem biztonságos vagy nem megfelelően kommunikálunk a kötődési figuráinkkal, ezt tudatossá tétellel, szakember segítségével meg lehet változtatni, javítani lehet.
Az ilyen tréningekben megszabott időkorlátok (30 nap, 50 nap, 5 hét vagy akár 3 hónap) semmilyen valós, ellenőrizhető alappal nem rendelkeznek, mivel a kötődés egy fokozatosan létrejövő jelenség, melynek pontos időintervallumát nem ismerjük. Gyermekekben is csak a kritikus időszak végét tudjuk meghatározni, az ezen belüli állomásokat azonban az egyedi variancia miatt nem, kutyák esetében pedig nem állnak rendelkezésre megfigyelések a témában. A dependenciát pedig hagyjuk békén: az ember-állat kapcsolatban óhatatlanul jelen van minden esetben, tudatos erősítése pedig könnyedén vezethet nem várt és nem kívánatos eredményekhez. A kutyát nem kell kényszerítenünk, hogy “rájöjjön, hogy függ tőlünk”, hiszen az élete első percétől kezdve másokra van utalva; az anyjától való elválasztást követően ránk, emberekre. Erre a kutya az evolúció során mind fizikumában, mind pszichésen, mentálisan felkészült, erre specializálódott, kezdve a kommunikációs jelzésektől (módosult vokalizáció és farokcsóválás, sclera láthatóvá válása, szemmel követés és mutatás) a gondoskodást kiváltó gesztusokig (szemkontaktus felvétele, szemöldök megemelése, nyalakodás, stb.). A tőlünk való függősége éppen annyira kódolt, mint a kötődésre való belső igénye. 25 millió év párhuzamos evolúciót nem tudunk felüírni azzal, hogy pontosan 35 vagy 50 napig csak kézből etetünk, alkalmasint megyőződéseink miatt éheztetünk egy állatot, aki amúgy is az élete minden területén ránk van szorulva. Bár valóban sokkal bonyolultabb, mint egy öt hetes, egyszerűnek tűnő tréning, a kevésbé reszponzív, utasításokra kevésbé fogékony vagy viselkedésproblémás kutyák esetében a megoldást először saját reakcióinkban, saját tanítási módszereinkben és hatékonyságunkban kell keresnünk. Érdekel a saját kötődési stílusod? Ezek a linkek hasznosak lehetnek: https://www.attachmentproject.com/attachment-style-quiz/ https://psychcentral.com/quizzes/attachment-style-quiz https://www.web-research-design.net/cgi-bin/crq/crq.pl https://onlinepszichologus.net/test/kotodesi-stilus-kerdoiv/ A következő részben megvizsgáljuk a kötődési tréning intézményét a kutya természetes viselkedése és az állati alapszükségletek fényében. Várható megjelenés: 2022. szeptember
0 Comments
Leave a Reply. |
archív
August 2023
kategóriák
All
|
RSS Feed
Proudly powered by Weebly