 Minden emlősállat agyának primitív részében megtalálhatóak érzelmi végrehajtókörök (a miénkben is).
Ezek közül a végrehajtókörök közül a SEEK, azaz a "kereső" kör az, ami miatt reggel kikelünk az ágyból és elmegyünk dolgozni, megcsináljuk a mosogatást, kirakunk egy puzzlet, a kutyánk lelkesen hajt végre feladatokat és talál ki magának újakat, a patkányok pedig előszeretettel szednek szét dolgokat és keresnek élelmet változatos módokon.
0 Comments
 Még mindig nagyon elterjedt nézet, hogy a szeparációs zavarok elsőszámú (go-to) megoldása a szobaketrec alkalmazása.
Az indoklás nagyon változó, de a legtöbbször a “kutya kotoréklakó állat”, a “ketrecben biztonságban érzi magát”, “így nem fog rombolni” magyarázatokkal találkozunk, sok helyen pedig különösebb indoklás nélkül kerül alkalmazásra, mint a szeparációs zavarok csodaszere. Ebben a cikkben viselkedésmechanikai és pszichológiai szempontból igyekszünk körüljárni, hol a helye a szobaketrecnek egy kutya életében és miért érdemesebb kihagyni a szeparációs zavarok tréningjéből, semmint ráalapozni egy terápiát.  A “kőtődési tréning” az egyik leggyakrabban visszatérő kifejezés, amellyel az újonnan érkező kutyák kapcsán találkozunk. Ezek lényege szinte minden esetben az, hogy a kutya kizárólag a gondozó kezéből kaphat élelmet, táplálékhoz semmilyen más formában nem juthat hozzá. Egyes esetekben- ez függ a kiképző vagy iskola gondolatmenetétől- ez kizárólag tréning közben, “semmi sincs ingyen” alapon valósulhat meg, azaz a kutya csak bizonyos parancs végrehajtását követően kaphat enni, más esetekben a tréningezés mellett a napi minimális bevitelhez szükséges táplálékot egyszerűen nem tálból, saját tempóban, hanem kézből, a gondozó tempójában kapja meg a kutya. Egyes gyakorlatoknak része az is, hogy a kutya 1-2 napig egyáltalán nem kap enni, hogy még jobban akarja az élelmet (ezt mind állategészségügyi, mind etikai szempontból érdemes fenntartásokkal kezelni).
A mostani cikksorozatban körüljárjuk, mi a kötődés és mi a dependencia, hogyan vizsgálandó ez a fajta gyakorlat az állatok alapvető szükségleteinek függvényében és hogyan viszonyul egymáshoz a kötődés jellege és az engedelmesség.  A pszichoaktív gyógyszerek használata megosztó téma, annyi dogma, belénk betonozott feltételezés és előítélet övezi, hogy ember legyen a talpán, aki a támogatókat és az ellenzőket is meg tudja nyugtatni.
A filmekben azt látjuk, hogy aki gyógyszert szed, az vagy bolond vagy veszélyes, a közvélekedés pedig a gyógyszerhasználathoz a hibásságot, a gyengeséget, az elidegenedést társítja. Pedig a filmek csak filmek, amelyben repülnek a bálnák, űrpapok kardoznak lézersugarakkal és az antidepresszánst szedők minimum sorozatgyilkosok, de legalábbis kisiklott vietnámi veteránok. A valóság viszont az, hogy az emlős agy, így az ember és a kutya agya, idegrendszere, tudata, pszichéje is egy elképesztően bonyolult, szinte felfoghatatlanul összetett szerkezet, ami bármire képes. Például bármikor képes tök mást csinálni, mint ami az adott helyzetben hasznos lenne. Csakhogy az agynak mindig igaza van. Amit csinál, azt vagy azért csinálja, mert fizikai (neurokémiai, anatómiai, fejlődési) sajátosságainak megfelelően cselekszik, vagy azért, mert amit végrehajt, az egykor igenis hasznos és a túlélést segítő volt, így beleégett a tervrajzba. De mi történik, ha a világ összes terápiája sem tudja meggyőzni az agyat arról, hogy egy kis dopamin vagy szerotonintermelés sokkal hasznosabb lenne, mint állandóan ugyanazt csinálni és megijedni minden kukától?  A pszichoaktív gyógyszerek használata megosztó téma, annyi dogma, belénk betonozott feltételezés és előítélet övezi, hogy ember legyen a talpán, aki a támogatókat és az ellenzőket is meg tudja nyugtatni.
A filmekben azt látjuk, hogy aki gyógyszert szed, az vagy bolond vagy veszélyes, a közvélekedés pedig a gyógyszerhasználathoz a hibásságot, a gyengeséget, az elidegenedést társítja. Pedig a filmek csak filmek, amelyben repülnek a bálnák, űrpapok kardoznak lézersugarakkal és az antidepresszánst szedők minimum sorozatgyilkosok, de legalábbis kisiklott vietnámi veteránok. A valóság viszont az, hogy az emlős agy, így az ember és a kutya agya, idegrendszere, tudata, pszichéje is egy elképesztően bonyolult, szinte felfoghatatlanul összetett szerkezet, ami bármire képes. Például bármikor képes tök mást csinálni, mint ami az adott helyzetben hasznos lenne. Csakhogy az agynak mindig igaza van. Amit csinál, azt vagy azért csinálja, mert fizikai (neurokémiai, anatómiai, fejlődési) sajátosságainak megfelelően cselekszik, vagy azért, mert amit végrehajt, az egykor igenis hasznos és a túlélést segítő volt, így beleégett a tervrajzba. De mi történik, ha a világ összes terápiája sem tudja meggyőzni az agyat arról, hogy egy kis dopamin vagy szerotonintermelés sokkal hasznosabb lenne, mint állandóan ugyanazt csinálni és megijedni minden kukától?  Mivel az állatpszicho-sorozat apropóján több kérdést is kaptunk konkrét viselkedészavarokkal kapcsolatban, úgy döntöttünk, szintet lépünk és az alap nonhumán-pszichológia sorozat mellett útjára indítjuk az állatpszicho hardcore verzióját, a Díp Dájvot.
A Díp Dájv sorozatban havonta egyszer igyekszünk körüljárni egy-egy olyan pszichés zavart, amellyel gyakran találkozunk társállatok esetében. ------ A mai, egyben ünnepélyes első Díp Dájvban a kényszerbetegséget, hivatalos nevén az obszesszív-kompuzív zavart (OCD) járjuk körbe. A beküldést köszönjük Rebekának és Zsoltnak! Kényszeres-e az a kutya, aki ugat a labdáért, majd mikor megkapja, abbahagyja? Miért kergeti a terrier a farkát, ha izgatott lesz? Miért ringatózik a medve az állatkertben? Miért járkál fel-alá cél nélkül az oroszlán? Miért nyalja véresre a mancsát a bulldog? Miért tereli az állólámpát izgalmában a border collie?  Ez egészen biztosan megosztó poszt lesz, hiszen érzelmi alapú döntésekben és ítélkezésben mi emberek mindannyian fantasztikusan jók vagyunk. Mégis fontos beszélni a témáról, mert az egyik legkárosabb tévhit a
“Minden csak nevelés kérdése” köznyelvi frázis. Egyszerre bélyegzi meg az állatot és a gondozóját, miközben a kijelentőt piedesztálra emeli: én jobb vagyok, mert az én kutyám ilyet nem csinál, ő pedig rossz kutyatartó, mert az övé igen. Semmi nem áll távolabb az igazságtól, mégis, ha felcsapjuk az internet lapjait (...mi?) és beleolvasunk egy-egy véletlenszerűen kiválasztott kutyás csoportba, ilyeneket fogunk látni: “Nevelni kéne azt a kutyát és nem ugatna” “Egy normálisan nevelt, kézben tartott kutya ilyet nem csinál” “Egy kutya ilyet nem engedhet meg magának” “Határozott és következetes gazda mellett kizárt, hogy ilyet csináljon egy kutya” “Azért szökik, mert nincs megnevelve” “Meg kéne mutatni neki, hol a helye”  Kértétek, hát itt van! A mai Állatpszichoban megpróbálunk titeket a lehető legrövidebben bevezetni az operáns tanulás világába.
A kifejezés ismerős lehet, de mint sok minden más a viselkedéstudományban vagy pszichológiában, ez is kicsit félelmetesnek hangzik, pedig nem az: mindannyian így működünk, a társadalom működését is nagyban meghatározzák az operáns kondicionálással járó jutalmak és büntetések.  A minisorozatunk (lassan ezt a minit elfelejthetjük) mai részében elkezdjük körbejárni a tanuláselméleteket.
Kezdjük a legelején, azaz Pavlovval, aki rendelkezésünkre bocsátotta a klasszikus (vagy reszpondens, vagy képzettársításos, vagy egyszerűen pavlovi) kondicionálás leírását. Habár az orosz viszonyoknak köszönhetően az elmélet és Pavlov maga is rögös utat járt be, ma is érvényes, leírható, minden viselkedéstudományok kikerülhetetlen alaptétele. Ami változott, hogy Pavlovra hajlamosak vagyunk úgy gondolni kutyázás közben, mint valami rémesen idegesítő távoli rokonra, aki folyton ott van, ahol nem kéne, akkor, amikor nem kéne, és ha nem vesszük észre, hogy P"avlov mindig ott ül a vállunkon", abból elég nagy gond is lehet. Gatyát felkötni, ez most kicsit bonyolult lesz.  A nagyot ment Contrafreeloading posztunk folytatásaként ezúttal megnézzük, pontosan mi is az a környezetgazdagítás (és mi nem), miért hasznos, miért szükséges és hogyan lehet megoldani otthon akár pár forintból is.
Az utóbbi időben itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a téma és egyre többen kezdik beilleszteni a környezetgazdagító programokat a kutyák mindennapjaiba, de mint mindennek, ennek is vannak határai és szabályai- ha ezeket nem ismerjük, könnyen visszájára sülhet el a dolog. Mivel a környezetgazdagítás előnyeit a contrafreeloading megismerése nélkül talán nehéz lehet belátni, ajánljuk olvasásra a sorozat előző részét itt: https://www.facebook.com/.../pcb.../515579820190874/ Pro tipp: a villany- és gázszámlába szuperül lehet jutalomfalatot csomagolni és a legtöbb kutya nagyon szívesen szét is tépi! |
archív
August 2023
kategóriák
All
|
RSS Feed
Proudly powered by Weebly