Trauma

Ugyanaz a víz, ami megpuhítja a krumplit, keményre főzi a tojást- tartja az angol mondás. És azt hiszem, ez az egyik kedvenc metaforám a témában. Mármint a trauma témában.
“Nem lesz semmi baja, ha kap egy taslit”
“Engem is megpofoztak gyerekkoromban, mégis ember lett belőlem”
“Egy fenékre csapás vagy egy pofon miatt senki nem lesz lelki sérült”
“A fojtó/szöges/elektromos nyakörv nem is fáj/ nem lesz tőle semmi baja”
“Hagyd, hogy sírjon egyedül, majd megszokja és megunja”
Ezekkel a mondatokkal minden nap találkozunk, legyen szó gyerek- vagy kutyanevelésről.
Hosszasan lehetne fejtegetni, miért jönnek létre ezek a mondatok és milyen okokból próbáljuk legitimizálni a minket és másokat ért bántalmazást, de most nem erről akarok beszélni, hanem a trauma furcsa természetéről: az, hogy mi valamit nem gondolunk traumatizálónak, az nem jelenti azt, hogy nem az.

---

Pályakezdőként evidensnek tartottam, hogy az esetfelvételeknél mindig kutakodok a múltban, kajtatva valami információmorzsa után, ami alapján megtaláljuk azt a pontot az időben, ahol a kutya traumatizálódott. Csakhogy a gazdik a legtöbb esetben nem tudnak ilyenről beszámolni, nem tudnak felidézni egy-egy eseményt, ami köthető a (bármilyen) tünetek megjelenéséhez. Hamar fel kellett ismernem, hogy ezzel bizony együtt kell élni és dolgozni, mert az elszenvedett trauma a kívülálló számára sokszor láthatatlan marad. Az elszenvedőnek meghatározó gyökéremlék, a kívülállónak (ad absurdum okozónak) pedig egy átlagos hétköznap. Detektálhatatlan esemény, aminek legfeljebb csak az eredményével szembesülünk.

Ijesztő az a felismerés, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs, mi okoz vagy mi nem okoz traumát valakiben, aki bármilyen módon ránk van utalva.

• “Nem lesz semmi baja, ha kap egy taslit” - nem, neked nem lesz, neki lehet, hogy meghatározza a viselkedését a következő évekre.
• “Engem is megpofoztak gyerekkoromban, mégis ember lett belőlem”- igen, bántalmazást legitimizáló, ilyen módon sebzett ember.
• “Hagyd, hogy sírjon egyedül, majd megszokja és megunja”- vagy nem, hanem megszokás helyett traumatizálódik.
• “A fojtó/szöges/elektromos nyakörv nem is fáj/ nem lesz tőle semmi baja/ - először is de, fáj, ezen az elven működik, másrészt rengeteg példát lehetne sorolni arra, milyen mellékhatásai vannak ezeknek a felszereléseknek.

És ugyanakkor lehet, hogy a fentiek közül egyik sem fog teljesülni. Lehet, hogy az előttünk álló kutya krumpli, lehet, hogy tojás és ez kizárólag utólag, a következmények vizsgálatakor fog kiderülni (vagy akkor sem, lévén másik fajról van szó, ami eleve nehezíti a helyes értelmezést).

Aki azt állítja, hogy az erőszakos viselkedéstől, a fizikai büntetéstől vagy pszichés nyomástól a rábízott alany nem fog traumatizálódni, az ha nem is hazudik, de a saját tudását felül, a veszélyt pedig alulbecsüli. Önámít.

A trauma egy olyan témakör, amit nem lehet alázat nélkül megközelíteni és egy élőlénnyel való foglalkozás során minden esetben figyelembe kell vegyük, hogy minden tettünknek következménye lehet, azoknak is, amik számunkra se nem jelentőségteljesek, se nem kirívóak.

​A szakmai alázat első lépése szerintem az, hogy mielőtt bármibe belefogunk, feltegyük magunknak a kérdést: 100%-osan tudom-e előre, mit eredményez majd az én viselkedésem a kutyával szemben?
A második lépése pedig az, hogy erre a kérdésre nemmel feleljünk, mindegy, hány kutya, hány év, hány verseny, tréning vagy terápia van mögöttünk.
Legyünk tisztában a saját jelentőségünkke