Sunny Side Dog Behavior - blog

Agency és kontroll a viselkedésmódosításban

Tue, 29 Aug 2023 06:49:04 GMT

A stresszel való megküzdés fontos eleme az úgynevezett agency, azaz a környezetre gyakorolt kontroll és a választás lehetősége. Nincs ez máshogy a kutyák viselkedésben sem. A kontrollvesztettséget, azaz azt az élményt, hogy a viselkedés (cselekvés) és a következmény (környezet reakciója) nem kontingens, már sokszor összefüggésbe hozták a szorongás- és depressziószerű viselkedéssel.
A kontrollal és kontrolvesztettséggel kapcsolatban a 60-as években Solomon és diákjai már folytattak kísérleteket, melynek legfőbb tanulsága az volt, hogy azok a kutyák, amelyeket elkerülhetetlen elektromos sokknak tettek ki, akkor sem próbáltak meg kitérni az áramütés elől, ha erre a későbbiekben lehetőséget kaptak.

Később Overmier és Seligman (1967), Maier és Seligman (2016) továbbfejlesztették Solomon laboratóriumának modelljét.

Az ő kutatásuk során a kutyák először azt tanulták meg, hogy egy bizonyos kontextusban a viselkedésük nem befolyásolja az eredményt, nem tudnak kontrollt kifejteni és elkerülni az őket érő negatív hatásokat. Megfigyelték, hogy ezt a kontrollvesztettség-élményt a kutyák generalizálták más, a tanulthoz közvetlenül nem kötődő kontextusokra is, azaz a kutyák a továbbiakban azt feltételezték, hogy a viselkedésük általánosságban véve nem befolyásolja azt, hogy mi történik velük. Ennek eredményeképpen egyszerűen nem próbálkoztak tovább a negatív hatások elkerülésével és a környezetük manipulálásával, felfedezésével sem.
(A humán kutatásokban a fent leírt tanult tehetetlenség élményét szoros összefüggésbe hozták a depresszió kialakulásával (Klein et al., 1976)).

Moscarello és Hartley (2017) modellje azt vizsgálja, hogyan formálja az állat világról alkotott képét a kontroll megléte vagy hiánya.
Elméletük szerint az állatok az alapján hoznak döntéseket a viselkedésükkel kapcsolatban, hogy milyen mértékű kontrollal rendelkeznek az adott környezetben.
Ha például egy állat azt tanulta meg, hogy cselekedetei nincsenek hatással a környezetére, nagyon valószínűtlen, hogy megpróbáljon változtatni a saját helyzetén. Ezzel szemben ha az állat azt tanulja meg, hogy viselkedésével képes befolyásolni az események sorozatát, az őt érő behatásokat, sokkal nagyobb eséllyel fogja megpróbálni befolyásolni ezeket.
Ezek az állatok alapvetően sokkal többet interaktálnak a környezetükkel, kezdve az explorációtól a flexibilis viselkedésformákig, emellett öbb célorientált viselkedést mutatnak (a megszokásos, habituális viselkedések helyett). Ezek az állatok tartoznak az ún. proaktív csoportba. Moscarello és Hartley ezen állatok alapélményét, hozzáállását az alábbi kérdésben fogalmazzák meg:

Mit tehetek ebben a környezetben?

Ugyanakkor a proaktív viselkedés több energiát,munkát igényel, amelyek nem vezetnek biológiai értelemben vett haszonhoz, ha nincs hatásuk a környezetre és így elpocsékolt forrásokká válnak. Emellett a proaktív viselkedés, az exploráció megnöveli a sérülés veszélyét is.

Abban az esetben, ha az állatnak megélése szerint nincs kontrollja a környezete felett vagy az a megélése, hogy nem tudja befolyásolni a történéseket, proaktív helyett reaktív berendezkedésű viselkedést mutat. Ebben az esetben a Moscarello és Hartley által felvetett kérdés a következőképpen módosul:

Mit tehet velem ez a környezet?

Ezeknél az állatoknál a kognitív feldolgozás és a környezet tudatos manipulációja jóval kisebb mértékú. Ezeket gyors, szinte reflexszerű, defenzív viselkedések váltják fel, melyek a feltételezett fenyegetés és jutalom jelenlétében egyaránt megfigyelhetőek. A reaktív berendezkedés sokkal inkább garantálja a túlélést egy nem kontrollálható környezetben, mint a proaktív, mivel sokkal kevesebb energiabefektetést igényel és a reakciók sokkal gyorsabbá válnak, ami a veszély elkerülésében nagyon fontos szerepet játszik.
Habár mind a proaktív, mind a reaktív berendezkedés adaptív a megfelelő környezetben, ha az állat saját, kontrollal kapcsolatos megélése és a környezet valós kontrollálhatósága nem illeszkedik egymáshoz, a helyzet egészen máshogyan alakul.

Míg a proaktív berendezkedés egy nem kontrollálható környezetben felesleges energiavesztéshez, forráspazarláshoz és fokozott fenyegetettséghez vezet, a reaktív berendezkedés egy alapvetően kontrollálható környezetben azt eredményezi, hogy az állat nem használja ki a rendelkezésére álló környezeti forrásokat, exploráció híján nem fedezi fel és használja ki a helyzet kínálta lehetőségeket, ami a pihenést, a táplálkozást és a szociális interakciókat is negatívan befolyásolja.
Fontos észrevennünk, hogy mindkét esetben deficit keletkezik.
Azok a kutyák, akik azt tanulták meg, hogy kevéssé vagy egyáltalán nem tudják kontrollálni azt, hogy mi történik velük, több defenzív viselkedést (pl. hosszabb ideig tartó freeze reakciót), csökkent mennyiségű szociális viselkedést és környezeti explorációt mutatnak, emellett pedig az operáns (instrumentális) tanulás során is nehézségekbe ütköznek (Lucas et al., 2014, Christianson et al., 2008). Azok a kutyák, akiknek ettől eltérően az a megélése, hogy kontrollálni tudják, mi történik velük, azaz befolyásolni tudják a viselkedésükkel a következményeket, csökkent mennyiségű defenzív viselkedést (pl. kevesebb és rövidebb ideig tartó freeze reakció), megnövekedett mennyiségű szociális interakciót és környezeti explorációt mutatnak, emellett az operáns tanulást igénylő helyzetekben is jobb eredményeket érnek el (Maier, 2015, Lucas et al., 2014).

Bár intuitív módon azt gondolnánk, hogy az averzív ingerek fölötti kontroll javítja igazán a tanulási képességet és redukálja a félelmet, a valóságban az a helyzet, hogy az averzív ingerek és az appetitív ingerek fölötti kontroll gyakorlatilag egyformán hat a tanulási képességekre és az érzelmi állapotra, azaz a jutalmak manipulációjának megtanulása pontosan ugyanolyan hatékony a viselkedés módosításában, mint a büntetések elkerülésének megtanulása. Ezzel szemben amennyiben a viselkedés és a környezet nem kontingens, azaz az állatnak nincs ráhatása, közvetlen befolyása a jutalmak vagy büntetők megjelenésére, a jövőbeni tanulásban jelentős lemaradások, nehézségek jelentkeznek (Goodkin, 1976).

A kontroll visszaadása

A shut down, jellemzően beszűkült viselkedésű, nem interaktáló kutyák esetében a fentiek ugyan segítséget jelentenek a jelenség megértéshez, az azonban nem egyértelmű, hogyan lehet a fent leírtakat a gyakorlatban alkalmazni.

Ezeknek a kutyáknak a viselkedés-elrendezése a reaktív kategóriába esik, azaz nem inicializálnak, nem próbálnak kontaktust teremteni, viselkedéselemeik fő fókusza a fenyegetettség mérséklése vagy a sérülés elkerülése a teljes megfagyás és a külvilág kizárása által.

Ezeknek a kutyáknak sok esetben az ember puszta jelenléte ill. a természetes, számunkra irreleváns környezeti ingerek (zajok,fények, mozgások) is toxikust stresszorokként jelennek meg. Ezeknek a terápiáknak a kiindulópontja, hogy felismerjük: az, hogy a kutya biztonságban van és hogy biztonságban érzi magát két teljesen külön dolog. Ezeknek a kutyáknak az esetében a fő problémát az okozza, hogy a saját megélésük szerinti kontroll jóval alacsonyabb, mint a környezet valós kontrollálhatósága. Fontos észben tartsuk, hogy az ilyen állapotú, bármilyen programba bekerülő kutyák alap “kérdése” Moscarello és Hartley tolmácsolásában az, hogy mit tehet velem ez a környezet?

Habár fentebb már említettük, hogy az averzív és az appetitív ingerek kontrollálása gyakorlatilag egyformán befolyásolja a későbbi tanulást, az alapvető viselkedés-elrendezéssel azonban más a helyzet. Amíg a kutya nem kap választ arra a kérdésre, hogy mit tehet velem ez a környezet, nem tud megszületni a mit tehetek ebben a környezetben? kérdés sem. Addig, amíg a kutya krónikus, toxikus stressznek van kitéve és ezeket kontrollálhatatlannak éli meg, addig nem tud létrejönni a proaktív elrendezésre jellemző exploráció és interakció kezdeményezés. Az érzelmi állapot nem tud változni és stabilizálódni, mivel a viselkedés és a környezet nem kontingens.
Könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy a reaktív viselkedés-elrendezésű kutyát a jutalmak kontrollálásával próbáljuk meg tehermentesíteni. Ezzel a valóságban gyakran egy farkába harapó kígyót hozunk létre: hiába az appetitív inger (élelem, affekció, stb)., a kutya továbbra is a tanult tehetetlenség állapotában funkcionál és a megélése továbbra is az, hogy nem tudja manipulálni a környezeti büntetőket és jutalmakat sem, így hatástalanok maradnak a próbálkozásaink

Ahhoz, hogy a viselkedéskészlet újra szélesedni tudjon, érdemes az averzív ingerek kontrollálásának újratanításával kezdeni a munkát, ami szintén nem egyszerű feladat.

Habár ösztönszerűen szeretnénk, ha a beszűkült, kontrollvesztett állat megtapasztalná például a fizikai affekció hatásait és így az egyik leggyakoribb “gyakorlat” az extrém félelmet átélő kutya simogatása, fontos észrevennünk, hogy viselkedéstani értelemben itt a kutya viselkedése és a környezet ismét csak nem kontingens. A kutya extrém módon próbálja kommunikálni az averzióját és kitérési, menekülési szándékát, ezzel próbálván távolítani a fenyegetőnek vélt ingert/ eseményt, ám az esemény ennek ellenére is bekövetkezik. Ebben az esetben a kutya ismételten arról győződik meg, hogy nincs ráhatása az őt érő hatásokra (érdemes azt is tüzetesen megvizsgálnunk, hogy miért ragaszkodunk egy olyan állat megsimogatásához, aki ezt egyértelműen nem akarja, de ez sajnos ebbe a bejegyzésbe nem fér bele és inkább a humán pszichológia területe).
Ehelyett a kontroll újratanítása a szociális interakciókon keresztül azáltal válik lehetségessé, hogy a kutya viselkedését és a saját cselekedeteinket kontingenssé tesszük, azaz a kutya intencióinak megfelelően cselekszünk. A minket távolítani akaró, defenzív kutyához nem közelítünk, hanem távolodunk, adott esetben teljesen meg is szakítjuk az interakciót és eltávolítjuk a kiváltó ingert (magunkat). Ezáltal lehetőségünk van a saját reakcióink által operáns módon megtanítani a kutyának, hogy saját kommunikációs jelei ismét hatást képesek elérni a szociális helyzetekben, ezáltal megteremtjük a lehetőséget a további kommunikációs jelek megjelenésének is.

Ami ezen a ponton rendkívül fontos, hogy az ingereket kiszámíthatóbbá is tudjuk tenni. A kiszámítható következmények jóval kisebb stresszt jelentenek, mint a váltakozó, nem kiszámítható stresszorok és azok randomizált működése (hol “hallgatok” az állatra, hol nem) (Baas et al., 2008). Azáltal, hogy az állat jelezni tudja az averzióját, mi pedig konzisztensen távolodással reagálunk erre, kiszámíthatóbb triggerekké válunk.

A shut down-állapotú kutyával való munka első szakaszában a szociális interakciók minimálisra csökkentése mellett kell tudnunk tréninget tervezni és az állat számára azt a megélést biztosítani, hogy rendelkezhet saját magáról és arról, mi történik vele. Erre nem csak a tudatos interakciók, hanem a primitív, minimális energiaráfordítást igénylő élelemszerzési lehetőségek is kiváló alkalmat biztosítanak. Ezt nagyon alapszintű, egyszerű viselkedésekkel is teljesíthető feladatokon keresztül létre lehet hozni (pl. élelem megszerzése félig letakart tál alól). Fontos azonban számításba vennünk, hogy a feladat az állat pillanatnyi képességéhez igazodjon- amennyiben a feladat az állat aktuális állapotában nem végrehajtható (túl nehéz és/vagy túl sok energia ráfordítást igényel), a contrafreeloading nem érvényesül és az állat el fogja utasítani az élelmet ahelyett, hogy akár egyszerű mozdulatokkal megszerezné). Ebben az állapotban nem ritka a táplálékfelvétel prolongált teljes elutasítása, ami napokig is húzódhat és maradandó belszervi károkat is okozhat. Azoknál az állatoknál, akiknek az aktuális pszichés állapota nem teszi lehetővé a contrafreeloading kiváltását, a táplálék minél inkább stresszormentes kínálása célravezető.

A tanult tehentetlenségtől szenvedő, erősen neurotikus kutyák terápiájában nem csak az jelent kihívást, hogy a különböző ingereket a toleranciahatár alatt vezessük be, hanem az is, hogy a külső kontrollt és az állat önrendelkezését optimális egyensúlyba hozzuk. Bár nem áll rendelkezésünkre adat azzal kapcsolatban, hogy a viselkedéskészlet fenti szélesítése, az önrendelkezés visszaadása milyen mértékben vezet agresszióhoz vagy erősíít fel nem kívánatos viselkedéseket, érdemes tekintettel lennünk erre a lehetőségre is. Mivel a tréning korai, törékeny szakaszában a reaktív elrendezéshez köthető mintázatokat (pl. Szociális interakció “elhárítása”) próbáljuk felerősíteni ahhoz, hogy a kommunikáció létrejöttével a proaktív mintázatok is megjelenjenek, ügyelnünk kell arra, hogy a külső kontroll ne szűnjön meg teljes mértékben.
Ahhoz, hogy a külső kontrollt az állat és a környezete érdekében optimális mértékben megtarthassuk, az ingerek szisztematikus, toleranciaküszöb alatti bevezetését érdemes használnunk. Ebben az esetben ugyanis egész egyszerűen nem, vagy csak ritkán teremtődik olyan helyzet, amelyben az állatnak nyíltan agonisztikusan kell megnyilvánulnia az érzékelt veszély elhárításához. Ha ehelyett az ingerelárasztást alkalmazzuk, azzal a saját céljaink ellen dolgozunk, mivel az állatnak ismét nem lesz lehetősége kitérni a hatások alól és befolyásolni azokat, emellett a kialakuló traumák is nehezíthetik a későbbi tréninget.
Habár szigorúan viselkedéstani értelemben ez a modell lenne az optimális, a mindennapokban az operatív teendők ritkán tesznek lehetővé ilyen “tankönyvi” megközelítést. Egy pszichésen sérült kutya esetében könnyen alakul ki olyan helyzet, ahol a külső kontroll és az állat önrendelkezésének egyensúlyát meg kell bontanunk egy nem halasztható esemény miatt (pl. akut problémából adódó állatorvosi vizsgálat), sérülés ellátása, máshogyan nem kiküszöbölhető mozgatás). Mivel ezek a helyzetek a legtöbb esetben nem oldhatóak meg alternatív módon és a kontroll-egyensúly felborulása sem kivédhető, a pillanatnyi kontroll helyett a pszichés allosztázisra kell helyezzük a hangsúlyt.

A homeosztázissal ellentétben, mely a szervezet fixált “optimális munkapontja”, az allosztázis a szervezet dinamikus, környezeti változásokhoz igazodó optimális változásait írja le (Sterling, 2004). Viselkedési értelemben véve az allosztázis a stresszorok által keltett distressz és eustressz élmények előtt, közben és után kialakult pszichés változásokat jelenti.

Az allosztázis értelmében arra kell törekednünk, hogy a viselkedés rugalmassága megtartható legyen abban az esetben is, ha az állat időről-időre a saját kontrolljának jelentős visszaesését éli át. Más helyzetekben, más kontextusban visszaadva ezt az önrendelkezést ugyanis a pszichés rugalmasság és a szervezet változásra való alkalmassága megtarthatóvá válik.

Ezen a ponton érkezünk meg ismét a környezeti megerősítők, jutalmak manipulálhatósága által keltett kontrollérzethez.

Habár egy-egy súlyos neurózisban szenvedő állat terápiájának kezdetben a kommunikációs jelek megfelelő lereagálása, az averzív ingerek állat általi eltávolíthatósága a fő fókuszpontja (melyek rendszerint negatív megerősítésen alapulnak), a pozitív megerősítéses kontingenciákat is folyamatosan kell bevonnunk a tréningekbe az állat aktuális képességeinek megfelelően.

Erre a marker tréning megfelelő kezdőpont lehet, mivel nem igényel fizikai kontaktust és különösebb közelséget sem, ami esetlegesen gátolhatná a kutya proaktív viselkedéseit. Az egyszerű kapcsolatfelvételre irányuló viselkedések (pl. gondozóra való pillantás, fej odafordítása) megalapozzák a későbbi munkát a direktebb interakciókhoz és bonyolultabb viselkedésekhez.

Fontos megjegyeznünk, hogy a viselkedés dinamikus változása, a pszichés rugalmasság az egészséges agy esetében érvényesül. Amennyiben az agy a toxikus stressz okozta változásokon ment keresztül (kiváltképp az ontogenezis érzékeny szakaszaiban), ez a rugalmasság jelentősen csökken és a HPA-tengely szabályozatlanná válik McEwen & Stellar, 1993). A psziché állandó alkalmazkodási kényszere túl sok vagy túl intenzív stresszor jelenlétében allosztatikus kifáradáshoz vezet, amely hajlamosítja az állatot egy sor újabb pszichés elváltozásra.Itt könnyen újabb zsákutca keletkezhet, hiszen a segítő szándék és az általunk alacsony intenzitásúként értlemezett stresszorok ellenére bekövetkezhet az allosztatikus kifáradás, amely a fejlődés útjába áll- szinte a segítő funkciójú akcióinkkal mélyítjük el a problémát.
Azoknál a kutyáknál, ahol a stressz intenzitása nem csökkenthető olyan szintre, mellyel az állat meg képes küzdeni, fokozottan indokolttá válik a gyógyszeres kiegészítő kezelés, mely biológiai úton teszi lehetővé az egészséges allosztázis fenntartását és a kutya életminőségének javítását.

Felhasznált irodalom

Overmier, J. B., & Seligman, M. E. (1967). Effects of inescapable shock upon subsequent escape and avoidance responding. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 63(1), 28–33
Maier SF, Seligman ME. Learned helplessness at fifty: Insights from neuroscience. Psychol Rev. 2016 Jul;123(4):349-67
Klein, D. C., Fencil-Morse, E., & Seligman, M. E. (1976). Learned helplessness, depression, and the attribution of failure. Journal of Personality and Social Psychology, 33(5)
Moscarello JM, Hartley CA. Agency and the Calibration of Motivated Behavior. Trends Cogn Sci. 2017 Oct;21(10):725-735
Lucas M, Ilin Y, Anunu R, Kehat O, Xu L, Desmedt A, Richter-Levin G. Long-term effects of controllability or the lack of it on coping abilities and stress resilience in the rat. Stress. 2014 Sep;17(5):423-30
Christianson JP, Paul ED, Irani M, Thompson BM, Kubala KH, Yirmiya R, Watkins LR, Maier SF. The role of prior stressor controllability and the dorsal raphé nucleus in sucrose preference and social exploration. Behav Brain Res. 2008 Nov 3;193(1):87-93
Goodkin, F. (1976). Rats learn the relationship between responding and environmental events: An expansion of the learned helplessness hypothesis. Learning and Motivation, 7(3), 382–393
Spaulding, C. (2022), The Stress Factor in Dogs: Unlocking Resiliency and Enhancing Well-Being, Dogwise Publishing.
McEwen BS, Stellar E. Stress and the Individual: Mechanisms Leading to Disease. Arch Intern Med. 1993;153(18):2093–2101

állatpszicho 101: neurotikus gazda = neurotikus kutya?

Fri, 16 Jun 2023 09:23:52 GMT

Tényleg lehet valakinek olyan "rossz" a személyiségtípusa, hogy a kutya attól rosszul viselkedik?
Tényleg átragad a mi félelmünk, szorongásunk a kutyára?

Többek között ezeket a kérdéseket járjuk körbe a humán és a non-humán pszichológia felől közelítve.

Trauma

Thu, 25 May 2023 07:00:00 GMT

Ugyanaz a víz, ami megpuhítja a krumplit, keményre főzi a tojást- tartja az angol mondás. És azt hiszem, ez az egyik kedvenc metaforám a témában. Mármint a trauma témában.
“Nem lesz semmi baja, ha kap egy taslit”
“Engem is megpofoztak gyerekkoromban, mégis ember lett belőlem”
“Egy fenékre csapás vagy egy pofon miatt senki nem lesz lelki sérült”
“A fojtó/szöges/elektromos nyakörv nem is fáj/ nem lesz tőle semmi baja”
“Hagyd, hogy sírjon egyedül, majd megszokja és megunja”
Ezekkel a mondatokkal minden nap találkozunk, legyen szó gyerek- vagy kutyanevelésről.
Hosszasan lehetne fejtegetni, miért jönnek létre ezek a mondatok és milyen okokból próbáljuk legitimizálni a minket és másokat ért bántalmazást, de most nem erről akarok beszélni, hanem a trauma furcsa természetéről: az, hogy mi valamit nem gondolunk traumatizálónak, az nem jelenti azt, hogy nem az.

Pályakezdőként evidensnek tartottam, hogy az esetfelvételeknél mindig kutakodok a múltban, kajtatva valami információmorzsa után, ami alapján megtaláljuk azt a pontot az időben, ahol a kutya traumatizálódott. Csakhogy a gazdik a legtöbb esetben nem tudnak ilyenről beszámolni, nem tudnak felidézni egy-egy eseményt, ami köthető a (bármilyen) tünetek megjelenéséhez. Hamar fel kellett ismernem, hogy ezzel bizony együtt kell élni és dolgozni, mert az elszenvedett trauma a kívülálló számára sokszor láthatatlan marad. Az elszenvedőnek meghatározó gyökéremlék, a kívülállónak (ad absurdum okozónak) pedig egy átlagos hétköznap. Detektálhatatlan esemény, aminek legfeljebb csak az eredményével szembesülünk.

Ijesztő az a felismerés, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs, mi okoz vagy mi nem okoz traumát valakiben, aki bármilyen módon ránk van utalva.

“Nem lesz semmi baja, ha kap egy taslit” - nem, neked nem lesz, neki lehet, hogy meghatározza a viselkedését a következő évekre.
“Engem is megpofoztak gyerekkoromban, mégis ember lett belőlem”- igen, bántalmazást legitimizáló, ilyen módon sebzett ember.
“Hagyd, hogy sírjon egyedül, majd megszokja és megunja”- vagy nem, hanem megszokás helyett traumatizálódik.
“A fojtó/szöges/elektromos nyakörv nem is fáj/ nem lesz tőle semmi baja/ - először is de, fáj, ezen az elven működik, másrészt rengeteg példát lehetne sorolni arra, milyen mellékhatásai vannak ezeknek a felszereléseknek.

És ugyanakkor lehet, hogy a fentiek közül egyik sem fog teljesülni. Lehet, hogy az előttünk álló kutya krumpli, lehet, hogy tojás és ez kizárólag utólag, a következmények vizsgálatakor fog kiderülni (vagy akkor sem, lévén másik fajról van szó, ami eleve nehezíti a helyes értelmezést).

Aki azt állítja, hogy az erőszakos viselkedéstől, a fizikai büntetéstől vagy pszichés nyomástól a rábízott alany nem fog traumatizálódni, az ha nem is hazudik, de a saját tudását felül, a veszélyt pedig alulbecsüli. Önámít.

A trauma egy olyan témakör, amit nem lehet alázat nélkül megközelíteni és egy élőlénnyel való foglalkozás során minden esetben figyelembe kell vegyük, hogy minden tettünknek következménye lehet, azoknak is, amik számunkra se nem jelentőségteljesek, se nem kirívóak.

A szakmai alázat első lépése szerintem az, hogy mielőtt bármibe belefogunk, feltegyük magunknak a kérdést: 100%-osan tudom-e előre, mit eredményez majd az én viselkedésem a kutyával szemben?
A második lépése pedig az, hogy erre a kérdésre nemmel feleljünk, mindegy, hány kutya, hány év, hány verseny, tréning vagy terápia van mögöttünk.
Legyünk tisztában a saját jelentőségünkke

állatpszicho 101: kutya az ágyban

Wed, 17 May 2023 07:00:00 GMT

Ez is egy olyan téma, ami remek terepet biztosít egy kis sárdobálásra, legyen szó a kutyafuttatókon zajló koraesti eszmecserékről vagy a facebook komment-szekciójáról.
Le fog dominálni, azt fogja hinni, hogy ő a főnök, bezuhan a Forint, el fogod kényeztetni, jön a világvége!
A mai posztban körüljárjuk, mi az, ami felesleges riogatás és mi az, amit tényleg figyelembe kell vegyünk, ha fontolóra vesszük a kutyával alvást.
A képekért köszönet az Active Paws Siberian Husky Kennel -nek és a saját, arcpirítóan lusta kutyáimnak.

Állatpszicho 101: az élelemféltés

Tue, 04 Apr 2023 07:00:00 GMT

Odasétálnál egy tigrishez és megpróbálnád elvenni tőle az ételét?
...és egy kutyától?

A táplálkozás az egyik legfontosabb dolog az életbenmaradáshoz, így teljesen természetes, hogy egy állat a megszerzett élelmet foggal-körömmel védi (ami azt illeti, mi, emberek is, csak nálunk a társadalmi normák kicsit módosítottak a megjelenésén).
Miért hisszük mégis még mindig, hogy a kutya valamiért nem része ennek és nem a saját, hanem a mi igényeink kielégítésére hivatott?
Miért keringenek még mindig olyan tanácsok, hogy ha nem adja oda a fincsi csontját, vágjunk hozzá papucsot, vizesflakont, betonkeverőt, mert ez tiszteletlenség, amit ?

kutyát csak hétvégére? az ottalvós programok hatása a menhelyi kutyákra

Mon, 23 Jan 2023 09:15:09 GMT

A rövidtávú (néhány napos, esetleg néhány hetes) ideiglenes befogadásra inkább mint szükséges rosszra, átmeneti, bizonytalan megoldásra támaszkodnak az állatvédelmi szervezetek, de úgy tűnik, sokkal több lehetőség rejlik benne, mint elsőre gondolnánk.
Ami azt illeti, az eddigi eredmények alapján mind a hosszútávú elhelyezést igénylő kutyák stressz-szintjére, viselkedésére, mind az örökbeadási rátákra pozitív hatást gyakorolnak az “ottalvós programok”.

Első hallásra talán furcsának, mitöbb, még akár kegyetlennek is tűnhet az a felvetés, hogy egy-egy menhelyi kutyát csupán hétvégére vigyenek haza vállalkozó kedvű családok, ideiglenes befogadók vagy önkéntesek, majd a hétvége elteltével visszavigyék őket a menhelyre.
Az elmúlt években ha fel-fel is merült a téma egy beszélgetés során, az heves indulatokat váltott ki a menhelyi dolgozók és civil állatvédők körében. Az ellene felhozott érvek rendszerint egyfelől érzelmi alapon közelítették meg a kérdést, a csalódást, az elhagyás-érzést, a bizalomvesztést felvonultatva központi elemként, másrészt logisztikai szempontból járták körül- igaz, röviden- a lehetőségeket: ki és hogyan fuvarozná egyáltalán ezeket a kutyákat, hogyan szűrnék a jelentkezőket és ki ellenőrizné (és hogyan), mi történik ezekkel a kutyákkal (kiváltképp hogy valóban visszakerülnek-e a menhelyre a megbeszélt időpontban vagy egy ilyen program utat nyitna a “kutyalopásoknak”).

Akármennyit is dolgoznak a civilek a körülmények jobbátetételén és tesznek meg tudásuk, lehetőségeik szerint mindent a menhelyen lévő állatokért, azt muszáj leszögeznünk, hogy a menhelyi körülmények semmilyen állat számára nem optimálisak, függetlenül a menhely felszereltségétől, személyi kapacitásától, stb. A jellemzően hosszabb ideig az állatvédő szervezetek telephelyein lévő kutyák esetében az őket érő krónikus stressz mind pszichés, mind szomatikus tünetekben megmutatkozhat, ami nem csak plusz költséget és munkát, nehezebb ellátást jelent a civil szervezeteknek, de jelentősen csökkenti egy-egy kutya sikeres örökbeadásának esélyeit is (az életminőség romlásáról nem is beszélve).

A mindössze néhány (2-3) napos “kiruccanások” menhelyi kutyákra gyakorolt hatásait több tengerentúli intézmény is objektíven vizsgálta az elmúlt években.

Két év, öt menhely

2016-ban és 2017-ben öt amerikai állatmenhely részvételével zajlott az első ilyen, objektív adatokkal szolgáló vizsgálat. A Best Friends Animal Sanctuary, az Arizona Humane Society, a Humane Society of Western Montana, a DeKalb County Animal Services és a Society for the Prevention of Cruelty to Animals of Texas gondozásában lévő, általuk kiválasztott kutyákat a BFAS esetében egy, a többi esetben két éjszakára a vizsgálatban részt vevő ideiglenes befogadóknál helyezték el.
A vizsgálatban a kutyák aktivitását és vizelet-kortizol szintjét is monitorozták a kihelyezés előtt, közben és után. Az eredmények mind az öt menhely esetében azt mutatták, hogy a kutyák kortizol-szintje jelentősen csökkent a menhelytől távol töltött idő alatt és rövid ideig ugyan, de a menhelyre való visszatérés után is lényegesen alacsonyabb értékeket találtak, mint a kiruccanás előtt.

A legalacsonyabb értékeket érdekes módon a BFAS kutyáinál mérték. Ez a csoport ugyan csak egy éjszakát töltött távol a menhelytől, viszont a szervezetnek a vizsgálat idején már volt hétvégi kiruccanós programja, a vizsgálatban részt vevő kutyáik pedig átlagosan 18 alkalommal vettek részt ilyen kiruccanásban a vizsgálat előtt.
Ez a részeredmény arra enged következtetni, hogy a stabil, hosszútávú kiruccanós programok még rövidebb időtartamok esetén is hatékonyan segíthetnek javítani a kutyák szubjektív jólétét.

A vizeletkortizol mellett a kutyák életfunkcióit és aktivitását is mérték a vizsgálatban. Elsőre talán meglepőnek tűnhet, hogy a programban részt vevő kutyák a kiruccanás legnagyobb részében alapvetően pihentek. Hosszabb megszakítás nélküli alvást mértek az ideiglenes otthonban, mint a menhelyen, sőt, a visszatérést követő néhány napban is hosszabb pihenési időszakokat mértek, mint a kiruccanás előtt.
Ha belegondolunk, ez nem is annyira meglepő. Egy menhelyen sok esetben a környezet már önmagában sem teszi lehetővé a minőségi alvást, pihenést: önmagában az alapzaj is meghaladhatja a 100 dB-t egy zárt terű kennelsoron (Scheifele et al., 2012; Venn, 2013), nem beszélve az átlagosnak számító napi eseményekről (takarítás, ügyintézés, etetés, stb), amik azonban szinte folyamatos stresszorként vannak jelen.
A kutyák a nyugodt körülményeket alapvetően pihenésre használták, mivel a menhelyen kevés lehetőségük volt a megszakítás nélküli pihenésre, relaxációra, az otthoni környezet, a stresszorok hirtelen megszűnése és a kellemes humán-interakció azonban elősegítette a lazítást, pihenést.

A program annyira sikeresnek bizonyult, hogy az egyik szervezet (Humane Society of Western Montana) azóta is folyamatosan szervez ottalvós, néhány éjszakás programokat a menhelyre kerülő kutyáknak, méghozzá nagy sikerrel és kimagaslóan pozitív tapasztalatokkal.

Érdekesség, hogy egy későbbi, 2019-es vizsgálatban a rövidebb, mindössze néhány órás kiruccanások hatásait mérték, ennek pozitív hatásai azonban jóval elmaradtak az ottalvós programok esetén tapasztaltaktól (Gunter et al., Animals, 2021).

Nehéz ugyan a saját érzelmeinket elkülönítve hozzáállni a kérdéshez, a rendelkezésre álló adatok azonban azt mutatják, hogy nem hogy nem elvetendő a hasonló programok hazai megvalósítása, hanem kiváló lehetőséget biztosítana a sokszor hónapkig, akár évekig a menhelyeken élő kutyák életének jobbítására.
Az állatjóléti kérdések mellett a rövid- és hosszabb távú ideiglenes programok az örökbeadások sikerességét is javítják amellett, hogy alacsonyabb visszakerülési arányt eredményeznek ( Normando et al., 2006; Mohan-Gibbons et al., 2014).

A jelenleg is nagy sikerrel zajló ottalvós kiruccanásokról bővebb információ az intézmények oldalán található:

https://bestfriends.org/volunteer/animal-sleepovers
https://www.facebook.com/myhswm/posts/10157000150906859/

Hazai vonatkozások

Természetesen az amerikai és a hazai körülmények között óriási a különbség mind infrastruktúrában, mind finanszírozásban, így a megvalósítás részletei nem emelhetőek át egy az egyben, azokat a hazai körülményekre kell optimalizálni.
Az erre irányuló munka sajnos még a jövő zenéje.
Mind a kutyák, mind a potenciális rövidtávú befogadók kiválasztása és felkészítése tervezést igényel, a kutyák mozgatása pedig akár önkéntesek, akár megbízott állatszállítók vagy menhelyi dolgozók segítségével szervezésigényes munka, de új utakat nyithat a hatékony örökbeadásban és a menhelyi ellátásban is.
Nem elhanyagolható az sem, hogy az adott időben a menhelyen tartózkodó kutyák számának csökkentésével a menhelyi gondozók tehermentesíthetőek lennének, az összességében nyugodtabb ill. kiismerhetőbb kutyák ellátása is kisebb állandó terhelést jelentene.

Felhasznált irodalom

Gunter LM, Feuerbacher EN, Gilchrist RJ, Wynne CDL. 2019. Evaluating the effects of a temporary fostering program on shelter dog welfare. PeerJ 7:e6620 https://doi.org/10.7717/peerj.6620

Scheifele P, Martin D, Clark JG, Kemper D, Wells J. Effect of kennel noise on hearing in dogs. Am J Vet Res. 2012 Apr;73(4):482-9.
doi: 10.2460/ajvr.73.4.482. PMID: 22452494.

Simona Normando, C.Stefanini, L. Meers, S. Adamelli, D.Coultis, G. Bono Some factors influencing adoption of sheltered dogs. Anthrozoös, Volume 19, 2016, Issue 3
https://doi.org/10.2752/089279306785415556

H. Mohan-Gibbons , E. Weiss, L.Garrison, M. Allison Evaluation of a Novel Dog Adoption
Program in Two US Communities. PLOS ONE, 2014https://doi.org/10.1371/journal.pone.0091959

affektív idegtudomány: érzelmi végrehajtókörök, 2. rész

Fri, 20 Jan 2023 08:00:00 GMT

Múlt héten végigmentünk a kereső (SEEK), a félelem (FEAR/ANXIETY), és a düh-harag (RAGE) rendszereken, ma pedig megnézzük a gondoskodáshoz, a pánikhoz, a játékhoz és a... szaporodáshoz köthető rendszereket.

MONDD MEG TE, MI LEGYEN A KÖVETKEZŐ!

Hallottál valamit a futtatón, de nem tudod, igaz-e?
Régóta érdekel egy téma, de mindenki egymásnak ellentétes dolgokat mond?
Szerkeszd velünk az állatpszicho sorozatot, írd meg nekünk a téged érdeklő témát és mondd meg TE, mit vegyünk górcső alá legközelebb!

AFFEKTÍV IDEGTUDOMÁNY, ÉRZELMI VÉGREHAJTÓKÖRÖK: 1. RÉSZ

Mon, 09 Jan 2023 08:28:38 GMT

Be lett harangozva, hát végre itt van!
Szögezzük le most, hogy több féle érzelemelmélet is létezik és ezek képviselői egy valamiben értenek egyet: hogy a többieknek nincs igaza.
És bár nincs konszenzus még arról, hogy egyáltalan mik az érzelmek, hogyan és miért keletkeznek, előre installáltak-e vagy tanult dolgok, egyáltalán miről ismerjük fel őket, érdemes megismerkedni legalább azokkal az elméletekkel, amelyek az állati viselkedésre értelmezhetőek.
Jöjjön hát Jaak Panksepp élete munkája, az affektív idegtudomány, Family Guy különkiadásban.

Belegondoltál már, miért olyan izgalmas sorban állni a legmagasabb csúszdánál?
Miért olyan rossz unatkozni?
Miért keres magának elfoglatságot a kutya, ha te nem foglalkozol vele?
Vagy épp miért üvöltöd le a kollégád fejét, pedig amúgy te sosem tennél ilyet?
Vagy hogy a kutya miért ordít a többi kutyára, de csak ha pórázon van?

Most megpróbáljuk megmagyarázni.

SZILVESZTERI TÚLÉLŐ KISOKOS

Wed, 28 Dec 2022 08:00:00 GMT

Rohamtempóban közeledik ugyan Szilveszter éjszaka, de még mindig nem késő elkezdeni felkészülni, hogy biztonságban és a lehető legkevesebb stressz mellett vészelje át az éjjelt a kutyád.
A mai posztban néhány praktikus tippet gyűjtöttünk össze arról,
hogyan csillapíthatod a kinti zajok hatásait,
mit tegyél, ha csak kicsit és mit, ha nagyon fél a kutyád
és természetesen idén sem maradhat ki a kutyás folklór non plus ultra-ja, a NE sImOgAsD mErT AzZaL MeGjUtAlMaZoD a FéLeLmÉt kánon cáfolata sem.
Arról hosszan lehetne vitatkozni, van-e létjogosultsága napjainkban a szilveszteri tűzijátékozásnak, az azonban tény, hogy minden évben több száz kutya szalad világgá félelmében, egy részük pedig soha többet nem kerül elő.
Azért,, hogy az új évet együtt kezdhesse a család, NEKED kell tenned.

KI MIT TUD? VÉNY NÉLKÜLI SZORONGÁSOLDÓK

Tue, 27 Dec 2022 08:00:00 GMT

Ismét itt az év vége, már csak pár nap van hátra a kutyatartók fekete éjszakájáig: jön a SZILVESZTER!
A szorongásoldó, nyugtató, félelemoldó hatásúként reklámozott, vény nélkül kapható készítmények nagy népszerűségre tettek szert az elmúlt években és számtalan olyan helyzet akad, amikor ezek használata indokolt és kimondottan hatékony.
Az egész durrogtatás alatt hiperventillálva-hányva remegő Morzsit azonban nem valószínű, hogy egy kis macskagyökér a Valhallába repíti és egy pirulányi mámorbors sem valószínű, hogy megakadályozza Brútuszt a kerítés széjjelszaggatásában.
Mielőtt elindulsz az állatpatikába a Karácsony után még mindig zokogó pénztárcáddal a zsebedben, állj meg egy pillanatra és tájékozódj, hogy vajon tényleg arra van-e szükséged, amiért elindulnál.